Mozgásfejlesztés játékosan – 10 egyszerű ötlet otthonra és a szabadba
Sokszor a fejlesztés fogalmát szülőként hajlamosak vagyunk túlgondolni, pedig sok esetben nincs szükség bonyolult fejlesztő programokra ahhoz, hogy gyermekünk ügyesedjen.
A mozgásfejlesztés nemcsak a kötelező gyakorláson múlik, hanem azokon a fejlesztő hatású játékokon, melyeken keresztül észrevétlenül fejlődik, és a gyermek észre sem veszi, hogy közben tanul és gyakorol.
Lumi is pontosan így szeret mozogni. Nem azért ugrál, egyensúlyozik, mászik vagy szaladgál, mert fejlesztő gyakorlatokat kell végeznie, hanem mert egyszerűen jó mozogni és közben felfedezni a világot.
Miért fontos a mozgásfejlesztés gyermekkorban?
A mozgás a kisgyermekek fejlődésének szerves része. A mozgás során a gyermek megismeri saját testét, a testrészek funkcióit, és megtapasztalja, hogy saját mozdulatait ő maga irányítja és koordinálja.
A nagymozgások – (futás, mászás, kúszás, egyensúlyozás) mellett a mozgásos játékok a figyelem, a térbeli tájékozódás és a mozgáskoordináció gyakorlására is lehetőséget adnak.
A mozgás örömforrás, így nem kell minden játékból fejlesztőfeladatot gyártanunk. Biztosítsunk a gyermekeknek sok szabadmorgásos játékot. Adjunk teret a felfedezésre és a közös játékra.
10 egyszerű mozgásfejlesztő játék otthonra:
- Mocsárjárás párnával
Tegyünk néhány párnát vagy összehajtogatott plédet, ortopédiai (tappancsos) szőnyeget a földre és készítsünk ösvényt. Motiváció lehet, ha van valami megszerzendő tárgy, vagy ereklye a végén. Játszhatjuk úgy is, hogy egyik párnáról a másikra lép, vagy megkerüli őket. Kisebbeknek a séta is elég, a nagyobbaknál már szabályokkal is kiegészíthetjük a játékot.
Lumi extra tipp: Mesebeli sziget
Terítsünk le egy plédet vagy szőnyeget. A párnák lesznek a szigetek, amelyeken biztonságosan át kell kelni.
- 2. Tornázzunk az állatokkal!
Ki tud úgy járni mint egy macska? Hogyan jár a medve? Ugráljunk a kisbékával…
Mondjunk egy -egy állatot, aminek a gyermekünk le tudja utánozni a mozgását. A gyakorlatokat mutassuk meg és játszuk együtt is közösen. Akár mondókázhatunk is hozzá:
„Dirmeg- dörmög a medve,
nincsen neki jó kedve,
alhatnék, mert hideg van,
jó lesz benn a barlangban. „
„Nyuszi fülét hegyezi,
a bajuszát pödöri,
répát eszik, rop rop rop,
nagyot ugrik hopp hopp hopp!”
- 3. Léggömbök
Fújjunk fel egy lufit, majd próbáljuk meg a levegőben tartani. A játékot a nagyobbak lehet nehezíteni. Csak egy kézzel szabad hozzáérni vagy minden ütés előtt meg kell nevezni egy állatot, színt vagy gyümölcsöt.
A játék közben fejlődik a figyelem, a koncentráció, a mozgáskoordináció.
- 4. Alagút
Nagyobb takaróból, székekből izgalmas sátor, kuckó vagy alagút építhető. A gyermek átmászhat alatta, átkúszhat, átviheti a kedvenc játékát is.
- 5. Az örök klasszikus: ugróiskola
Ugróiskolát nem csak az udvaron játszhatunk. Papírlapokkal , festőszalaggal a lakásban is egyszerűen kijelölhetjük a területet. Először csak egyik mezőről a másikra lépjünk, majd az ugrás különböző formáival is bonyolíthatjuk a játékot (páros láb, egy láb stb.)
Nagyobb gyerekeknek maga az elkészítés is öröm és kreativitás fejlesztésére szolgáló feladat.
- 6. Kincskereső
Induljunk egy rövid sétára, és adjunk a gyermekünknek feladatot:
Pl.: keress egy nagy követ, vagy 3 falevelet, egy madarat.
A közös séta nem csak mozgásra kiváló alkalom, hanem a felfedezésre és környezetünk megismerésére is.
- 7. Építsünk akadálypályát!
Minimális eszközökkel nagyszerű akadálypálya építhető: labda, karika, doboz vagy néhány bot. Tehetünk bele ugrás, mászást, kúszást, szlalomozást stb.
- 8. Labdázzunk!
A labda rengeteg lehetőséget rejt magában. Guríthatjuk, dobhatjuk, kapura rúghatjuk, dobálhatjuk vagy célbadobhatunk vele. A közös játék során fejlesztjük a mozgást, a kötődést, a szabálykövetést és az együttműködő készséget is.
Hogyan kapcsolódik a mozgás a könyvekhez?
A könyvek a mozgásos játékoknak is remek kiinduló pontja lehet: egy állatos mese során utánozhatjuk a szereplőket vagy eljátszhatjuk a jeleneteket. Ha egy nyusziról olvasunk ugrálhatunk, ha egy medvéről cammoghatunk vagy ha egy békáról, akkor gyakorolhatjuk a békaugrást is. A mondókák nagyon jó kiegészítői a mozgásnak. A ritmus, az ismétlődés és a mozdulatok összekapcsolása a legkisebbek számára is élvezetes közös játék.
A lumikidsen is fontos helyet kapnak a mondókák és a játékos közös könyvnézegetés:
https://lumikids.hu/mondokazos-kulonkiadas/
- 9. Meséből mozgásos játék:
Olvasás közben álljunk meg néha és kérdezzünk:
Te hogyan csinálnád?
Hogyan ugrik a béka?
Hogyan repül a madár?
Hogyan sétál a medve?
A mese így nem ér véget az utolsó oldalnál, hanem újabb és újabb játékra ösztönöz.
- 10. Mozgásos meseest
Egy rövid mese után találjunk ki 3-4 mozdulatot, amelyek kapcsolódnak a történethez. Legközelebb a gyerekek is segíthetnek kitalálni, milyen mozgása legyen a szereplőknek.
Mindennap adjunk teret a mozgásra. Engedjük őket szaladni, mászni, ugrani, egyensúlyozni, gurulni, táncolni és felfedezni. Menjünk ki a természetbe, keressünk kincseket, építsünk akadálypályát vagy csak kergetőzzünk nagyokat.
Ha mindehhez egy jó mesekönyv is társul még több lehetőség nyílik a közös játékra és az otthoni fejlesztésre is.
A legjobb fejlesztés az, amit a gyermek egyszerűen csak játéknak él meg.