Egyéb

Keress, találj sorozat a legkisebbeknek

A keress, találj, mesélj sorozat mini változata, már a legkisebbek számára is izgalmas és foglalkoztató olvasmány lehet. A sorozat különböző kötetei többféle témában segítik az 1 évesek figyelmének, koncentrációjának és beszédének fejlődését.

A kicsik ebben a korban mindenre nyitottak és mindenre kíváncsiak. Fel akarják fedezni, és megismerni a világot. Ezek a könyvek segítik a kicsit figyelmének fejlődését, jó közös program lehet, és aktívan részt vehetnek környező világuk megismerésében.

Amikor Lumi kisebb volt, nagyon szerette a mamájával nézegetni ezeket a könyveket. Leginkább akkor, amikor már kint alkonyodott, és Lumi elfáradt a sok játékban, de a fürdés és alvás ideje még messze járt. Ilyenkor összekucorodtak a mamájával a kanapén, Lumi kíváncsian lapozgatta a könyvet, megmutogatta a számára érdekes dolgokat, a mamája pedig figyelemmel követve Lumi kíváncsiságát, megnevezte azokat, és hosszasan mesélt róluk. A szavak pedig egyre jobban beépültek Lumi szókincsébe és emlékezetébe.

Lumi kedvencei:

Sandra Grimm: Mini keress, találj, mesélj! – Otthon

https://www.libri.hu/konyv/mini-keress-talalj-meselj-otthon.html?p_id=8490

Sandra Grimm: Mini keress, találj, mesélj! – Állatok

https://www.libri.hu/konyv/mini-keress-talalj-meselj-allatok.html?p_id=8490

Sandra Grimm: Mini keress, találj, mesélj!- Az óvodában

A könyv az óvodakezdés előtt is nagy segítséget nyújthat a gyermekeknek a lelki, mentális felkészülésben.

Ne feledjétek! Bőlcsöde és óvodakezdés előtt nagyon fontos a gyerekek lelki felkészítése is. Beszélgessetek róla sokat, játsszátok el!

https://www.libri.hu/konyv/mini-keress-talalj-meselj-az-ovodaban.html?p_id=8490

Lumi tippek:

Ezeket a könyveket 1 éves kortól ajánljuk. Ha ezeken a linkeken keresztül rendelsz könyvet, egy kis jutalékot kapunk, ami segít, hogy még több mesés tartalmat készíthessünk. Ez nektek nem jelent plusz költséget, viszont nekünk hatalmas segítség. Köszönjük, hogy minket olvastok.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük